2011. október 11., kedd

Érted a csillagot lehoznám, poklokon átmennék, éltető mosolyodért a halálból is visszajönnék

te vagy az artériám, amolyan szárnyak helyett.


Ha szerelmes az ember megszűnik az idő, kitágul a tér, csak a lebegés van és egy álomnak tűnő valóság.  És tudom, hogy én ébren álmodok melletted, tudom, hogy ez a valóság, de mégis olyan meseszerű, olyan tökéletes...Ez egy igaz szerelem.


Az igazi szerelem…ami nem követel, nem hangoskodó, nem magamutogató… egyszerűen csak van, és ad mindent, amije van, megosztja azt ami, mert nincs félnivalója. Tisztaságában, őszinteségében és sérülékenységében rejlik az ereje!






Az igazi szerelem időtlen...

Az igazi szerelem elégedett a pillanattal, a másikkal…hiszen benne van, belőle van, általa létezik. Örül “vanságának”….és megosztja az örömét minduntalan.




Igazán az lehet szerelmes, aki önfeledt tud lenni…és csak az lehet önfeledt, aki oda meri magát adni a hömpölygő áramlásba, ha kell az örvénybe, ha kell a vízesésbe. Mert bízik...
















"Úgy szeretlek én, igen úgy szeretlek én, mint soha senki mást sem, az életben még. Úgy szeretlek én, igen úgy szeretlek én, ígérd meg, hogy úgy lesz mindörökké csak te és én. "




























Érdekes jelenség a szerelem. Mindent kér, elvesz, atomjaira szed – aztán mindent visszaad – másképp.


Szebbé, jobbá tesz, több leszel általa.
 Ugyanakkor sokkal nagyobb fájdalmat képes okozni, mint bármi más. 
De talán pont emiatt olyan szép. 
Kockáztatni kell.
 És csak az nyerhet sokat, aki merészen feltesz mindent egy lapra. 
Nem könnyű. 
De sokat is nyerhetsz rajta.














"Azt a percet nem feledem, más lett az életem,

Mikor szembejöttél.
Rögtön beléd szerettem és mindent félretettem,
Nekem csak te legyél.

Életem csak rólad szóljon,
Semmi másra már nem vágyom,
Melletted álljak majd, míg a halál el nem választ,
És a legszebb dallam megszólaljon,
Mindenki értünk ujjongjon.
Egymás mellett álljunk és mondd még egyszer, hogy
Úgy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek."











Sokszor mondták nekem kiskoromban, hogy legyek türelmes, hisz a türelem rózsát terem. Te egy rózsaszál vagy az én életemben, türelmes voltam, vártam, és megkaptalak, Soha többé nem engedlek el, csak te kellesz, és csak te vagy fontos, minden megszűnik, az idő megáll, csak te és csak én, csak mi ketten. Örökre.
























"Szeretném elmondani,szeretlek téged!
Szeretném ha tudnád: csak érted élek!
Szeretnék szemedbe mélyen belenézni
elmondani: NÉLKÜLED NEM ÉRDEMES ÉLNI!!!"













2009. április 16.-án kezdődött ez az álom, melynek soha de soha nem érhet vége. Melletted akarok feküdni és kelni.A te ujjadra akarom húzni azt a bizonyos arany karikát, neked akarom mondani hogy IGEN. Melletted akarok felnőni és élni a felnőttek zajos mindennapjait. Melletted akarok megöregedni, neked akarom majd elmondani, hogy mennyire fáj a derekam, veled akarok menni az orvosokhoz, melletted akarok ülni a kanapén és felidézni a régi szép időket, a te nagypapa illatodat akarom érezni, veled akarom majd sütni a sütiket, veled akarok kiülni egy padra galambot etetni, az utolsó percig melletted akarok lenni, s melletted lehunyni végleg a szemeim. 



Pál Balázs ~ Szeretlek végtelenül, örökre!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése